dohanyzasleszoktatas
Tartalom
~Szolgáltatások~
 
Dohányzás leszoktatás
 
Állapotfelmérés
 
Biorezonanciás kezelések
 
Fülakupunktúra
 
Gravitációs gerincnyújtó pad
 
Étrend - kiegészítők
 
Adsense
 
Menü
 
Óra
 
Gyuri bácsi javaslatai 1

Gyuri bácsi javaslatai

A füves ember öröksége- és tapasztalatai

Szabó Gyuri bácsi,- a Bükkszentkereszti füves ember októberi előadása.

Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisban. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek.

Hat éves koromtól tanultam, nyolc éven keresztül. 14 éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól, - aki Sajókazincnak volt a javasasszonya, anyai ágon, nagyon régen. Ő úgy mondta, ő volt a huszadik nagymama. Abban az időben, 30-as években minden falunak, sőt a mai napig is vannak olyan emberei, akik gyógyítanak különböző módon, nemcsak gyógynövényekkel, hanem más dolgokkal is. Nagymama is elég sok mindent csinált, amit én már nem használok pl. petróleum, néha ajánlom, és néha elfogadják, de én magam nem használom. Rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot, és állatgyógyászatban, baromfivésznél. De elsősorban füveket használunk, olyan, mint pióca, mész, só, iszap, szénapelyva, ezeket nem használjuk, pedig nagyon ráférne az emberiségre.

Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ´79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe.

Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak.

Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást.

Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A bemondónő kérdezte a berlini riportert, hogy igaz e, hogy németek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van, ez hivatalos adat. A franciák 30%-a - ez egy magyar professzor tanulmányában van -, a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert, ebbe benne van Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, ezért ilyen magas ez a szám. Vannak olyan országok pl. Ázsiában - Indonézia -, ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos, és 60 ezer a népi gyógyító.

Alternatívát kér e gyógymód, mert van olyan ország, ahol a második halálok a gyógyszer mellékhatás. Ez állítólag Amerika, de a világon a negyedik a halálok a gyógyszerek mellékhatása. Ma már ki merik jelenteni az orvosok, hogy az orvosi kezelések 60%-a tünetkezelés,ki merik jelenteni, hogy vége van az antibiotikumos korszaknak,mert egyszerűen nem reagálnak a kórokozók, az antibiotikumos kezelésekre.Ki merik jelenteni most már hivatalosan, hogy a rákos, azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves - Magyarországon. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki, és azzal indokolják, hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre, akik itt maradtak gyakorlatlanok. Van benne igazság. Viszont abban is van igazság, a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt, hogy egy magyar főorvosnő, aki kint praktizál, hogy a németeknek több mint 50%-a, ahhoz az orvoshoz, aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a kártyáját. Keres alternatívát. Én személyesen ismerek egy magyar orvost, aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik - Bogácson szoktunk találkozni. Ő mondja, hogy náluk van olyan rendelőintézet, ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle, hogy milyen gyógymódot akar és, ha azt mondja, hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát, az orvos felírja a gyógynövény receptet, melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi, a gyógynövényes, patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja.

És most lepődjenek meg, hogy a borsod megyei miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója, aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője nagyon nyitott az egészre, a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. De hívtak már az ózdi kórházba, hogy csináljunk boltot, oda akarnak hívni.

És még egy nagyon nagy öröm a számomra, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott, márciusban fogok menni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról, a tanszékvezető professzor hívott meg. Megyek most ebbe a hónapban, vagy a jövő hónap elején Nyíregyházára, egy zártkörű rendezvényre, ahol ápolóknak és orvosoknak fogok előadást tartani.

Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. Ők vizsgálnak öt teánkat is.

A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. november 8-án volt Pekingben, az internetről le lehet tölteni, az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot, ahol hat pontban rögzítették, hogy mit kell a kormányoknak tenni, meg a népnek, az orvostársadalomnak.

Azzal kezdődik, hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. Egyértelmű. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. Aztán azzal folytatja, hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket, az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást, és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a dolgokat, amiket a nép sok ezer év alatt összeszedett. A népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Én májusban vizsgáztam, igaz azt kérdezték, hogy minek az nekem. Mondtam, hogy legyen egy papírom, és most nagyon jó, hogy van egy papírom, mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal, így ők nincsenek bajban, hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. Még van ilyen per Magyarországon, képzeljék el. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy megy ki a teremből, és visszaszól, hogy "Továbbra is állítom, hogy nem vagyok kuruzsló". És megkérdeztem egy rendőrorvost, hogy igaz e, és igaz, hogy vannak ilyen perek. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot, meg az orvos sem tudta, meg az bíró sem tudta, hogy van ilyen. Sőt mondok egy nagyon érdekeset, az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot, mi adtuk nekik oda az idén, mert ők sem tudták. 2008-ban hozták, és ők sem tudták. Erről röviden ennyit.

Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó, mert akkor kell kezdeni, amikor még egészségesek vagyunk, és akkor nem leszünk betegek. Hat éves koromban kezdtem, azóta használom a gyógynövényeket. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején, nagyanyám, amíg élt, abba mindig tea volt. Aki szomjas volt itta a gyógyteát, víz helyett, mert nagyon rossz volt a vizünk. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában, és nagyon vas ízű volt a víz. Ezért döntött úgy nagymama, hogy mindenki teát iszik.

Mit is tud ez a népi gyógyítás?Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva - én Szentendrén láttam a Skanzenben -, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították, és meggyógyították a sámánok, - életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király - Ő Árpádházi király volt - de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, - amit tüzes karddal csináltak annak idején.

Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot. Akkor... Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.

Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.

Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani.

Kezdjük a hajunkon- az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teával. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.

A másik módszer, amikor korpásódást akarunk gyógyítani, és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés, majd beledörzsölni – diólevél teával, és 10-15 perc után leöblíteni.

És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásódásra és hajnövekedésre.

Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökere, amit a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbária állította elő -, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni féldecinyi diólevél teát. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél. Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Ezek régiek, ezeket tudjuk.Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.

A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, ez a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsia ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

A szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony, egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.

A fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.

Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg-vagy homloküreg gyulladásunk van, vagy orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolipaz orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. Ha arcüreggyulladásvan, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladásvan, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe jön.

Nagyon jó a torkunkraaz apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. Érdemes használni.

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel,alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.

Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha az agyalapi mirigy, azt a hormont nem megfelelő módon termeli, akkor nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, - akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni. Nemcsak arra, hanem a 11-féle hormon termelésére is kedvezően hat (tejtermelésre, peteérésre, here működésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban, a tea keverékben szurokfű is van.

Ha már a pajzsmiriggyel van baj, - vagy ha nincs baj -, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galaj. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.

Az idén valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti. A természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi előre. Nagyon érdekes, hogy most éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban.

Bükfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.

Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galaj füvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen.És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, - kb. egy év múlva.Megelőzésképp érdekesebb.

Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják - nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál, lehet használni - pajzsmirigyproblémáknál, hogy (Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a só gyártóknak jódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta nincsen pajzsmirigy probléma.) Ezt írja a könyv.

Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, hogy az agyi vérellátásunk nem megfelelő. Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, mert lerakódik a koleszterin, és 80-85%-os már az áteresztő képessége. Ilyenkor az egész agynak rossz lesz már a vérellátása, - ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecet. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja, és akkor kitisztul. Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet,vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkor étkezési zselatintkell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya között mozog.

Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.

A fülünkre, ha zúg, akkor mindenképpen kell veronikafű. Nagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.

A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a lég utat. Régen használták a virágát.A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.

A diólevélről- közben-közben eltérek, ezért  elnézést kérek -,  de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott. Varró Aladárnak van egy könyve- talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt - még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, - mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdőnagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában; az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű. (Mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm.) Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most „Torok barátja” a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét - hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van. Ugyanúgy kell, bepanírozni - és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját - mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.

Mindenféleképpen a diagnózist, egy orvosnak kell felállítania. Egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.

 

Visszatérve a légutakra, ezeket a növényeket jó használni. Fontos, hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. (Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni, amit kamillával vagy szénapelyvával csináltunk annak idején.) Tehát az inhalálás nagyon lényeges, hogy akinek torokproblémája van, azt inhaláltassuk időnként, mert érzékeny a torka. De legtöbb esetben az a baj, hogy szájon keresztül fertőződnek el, nincs saját immunrendszerük, nincs saját védekezőképességük, tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket.

Képzeljék el, hogy Amerikában - egy ottani magyar New York-i szerkesztőriportertől tudom - kosztablettát gyártanak az amerikai gyerekeknek a gyógyszeriparban, azért hogy védekezzen a szervezete, az immunrendszere kezdjen el dolgozni. Olyan hihetetlen tisztaság van. Olvastam nem is olyan régen, hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Az rendben van, hogy a kezünket megmossuk stb., de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér, vagy akármi a földre, akkor nem dobtuk el. Most kidobjuk. Régen megfújtuk és megettük. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette, a gipszet nem ette meg, vagy éppen a tyúkszart megette. Nagyon érdekes, egy faluban voltam és egy öregasszony mondta, hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem, amikor a kislányom, amikor még csúszott-mászott bekapta a tyúkszart. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból, de a többit lenyelte. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival, szegény lovak agyon lettek hajtva. Mondom, jaj doktor úr a kislányom tyúkszart evett, és azt mondta: Adjon még neki. Ez volt a válasz. Mészhiánya van a gyereknek, ezért eszi meg ösztönösen. A földnél is, ha kiteszik a gyereket a földre, három-négy helyről fogja megkóstolni, legtöbbször kiköpi, egy van, amit megeszik. Ösztönösen érzi, hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Védekezőképessége beindul.

Van olyan növény is, amire a védekezőképesség beindul, aranyvesszőfűa neve. Máj, epe, vese, hólyagműködést segíti, nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben. (Ez a gyulladás elég ahhoz, hogy a szervezet immunrendszere elkezdjen működni, és a védekezőképességünk fokozódjon.)

Kakukkfű, nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. Baktériumölő, és vírusölő is, már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van, és gyakran megfáznak, elkapnak akármit.Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát. Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.

Több tapasztalat van, nemcsak a faluban most már. A faluban két helyettesítő orvos volt, mert a miénk kiment külföldre, nőgyógyász és háziorvosként működik, és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt, akik helyettesítették. Jött hozzám a férfi, és mondja, hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei, óvodáskorú mind a kettő. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. Akkor volt ez a mostani influenza, akkor háromszor volt az óvoda bezárva, mert csak négy-öt gyerek jött állandóan, de az ő két gyereke mindig benne volt.Nem kaptak el semmit. Háromnaponta fürdették őket kakukkfűben. Érdemes teában is inni, megelőzésképpen is, meg immunrendszerünk erősítésére is.

Az orbáncfűegy csodálatos növény. Egyike azoknak a növényeknek, amire azért oda kell figyelni, és egyre többet tud meg róla az emberiség. Én ´88-tól tudok róla két dolgot, amit hivatalosan jelentettek be. Az egyik a ´88-as, hogy nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket, és még nagyon jó sok mindenre. Tehát az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel.Tavaly pedig egy magyar professzornak az előadását láttam a tévébenés a riporter azt kérdezte tőle, hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma. És a professzor azt mondta igen, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá. (A kamillának ez a hatóanyaga van meg, de ugyanúgy a cickafarkban is megvan). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű - 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű - és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. Engem az bosszantott ebbe a riportban, hogy a riporternő megkérdezte, hogy mikor lesz ebből gyógyszer, és a professzor úr azt mondta, hogy reméli 5-10 év múlva. Paprika is van, zeller is van, orbáncfű is van, tehát ezeket mind lehet használni, és tessék ajánlani Alzheimer kórra.

Nagyon érdekes. A régi orvosok valahogy közelebb voltak, tanulták mindezt. Egy idős nő - nem praktizál már - aki a Horty rendszerben végzett, főorvosnő volt, és ő mondta a lé böjtöt, és mondja, hogy ők azt tanulták, hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. Másképpen álltak hozzá. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádár-rendszerben, hogy minden esetben, a nőnél, és a párjánál, - a férfinél - úgy kell kezdeni a babavárást, hogy kitisztítják magukat belülről. Higgyék el, hogy nagyon fontos, nagyon jól működik. Belső tisztítás. És az egyház úgy magyarázta annak idején, hogy a jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni, ez a Jóisten parancsa. Én egy ´41-ben egy bábától tanultam, hihetetlen mit tudtak annak idején. Most mondják, hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani, és bábaképzést csinálni.

Visszatérve... Van a gyógynövények között olyan, amire érdemes odafigyelni. Ezt most muszáj elmondanom, hogy hogyan kategorizáljuk őket: Van a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.

A gyenge hatású gyógynövényeketlehet általában kapni, és azokat gyűjtik. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk, ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.

A természetgyógyászok használhatjákaz erős hatásúakat is - keverékbe, házilag nem.

A mérgező hatásúakatpedig csak külsőleg. Amit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.

A gyenge hatásúak közülis vannak olyanok, amikre különösen oda kell figyelni. (Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurló és apróbojtorján esetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időtkell erre hagyni.) Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer az, amíg nincs baj, addig négynaponta-, vagy hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.

Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában. Viszont 10 napos, vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. A csipet - lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát - ez a cickafarkfű. És a harmadik mód, ahogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor, amikor virágzik.

Van még pár ilyen növény - az egyik az orbáncfű. Akik Sinkumát szednek, azok nem használhatják -a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer.A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg.Van még egy olyan, hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük.Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogyaz orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inni, és akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.

A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot. Ugye itt két virágot gyűjtünk, és a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. „Náthateának” hívjuk ezt is, és a bodzateátis. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. (Az ezüst hárs nem gyógynövény.)

Nagyon sok problémánk van a légúttal, hangszalagokkal, mint nekem is, és sok a gyomorsavam, marja a torkomat, a hangszalagjaimat, az egész számon belül probléma van.Erre mindenképpen használni kell az orbáncfüvet - gyomorproblémára, gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély - mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre, és nekem sokat kell beszélni.

A gyomorideget orbáncfűvel rendbe lehet hozni. Hivatalosan gyomoridegre és depresszióra van klinikailag igazolt hatása az orbáncfűben lévő hipericinnek. Mellette azonban, mivel a tünet az, hogy gyomorsav túltengés, a gyomorsav termelését kell csökkenteni. Erre a vizeken - Salvusés a szódabikarbónán - kívül két növény kiválóan alkalmas. Az egyik a fehér akácvirág, melyik nagyon jó savtartalom szabályozó - ez az enyhébb -, ezt kell naponta inni legalább 16 hétig, ez a legkevesebb, amíg rendbe jön, de korlátlanul iható a nap bármelyik szakában.De eközben, mint az orbáncfűnél szünetet kell tartani - 8 hétig inni, utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig és ez alatt, rendbe hozza a gyomorideget. A másik pedig a fehér árvacsalán. (Se az egyikről, se a másikról nincs leírva a könyvekben, hogy gyomorsav szabályozó.) A fehér árvacsalán nagyon drasztikus, tehát ha valaki ezt akarja használni, akkor három napnál tovább nem szabad ezt inni egy csészével, mert akkor savhiányos lesz. De emellé még a hólyagzáró izom működésére is jó. Mind a két növény jó még rák ellen is, mivel mind a kettő savcsökkentő. A rák alapja ugyebár az, hogy el vagyunk savasodva, tehát ebből eredően lehet mind a két növényt használni megelőzésként, de akkor ugyebár rövidebb ideig.

Gyomorproblémánál az alapbaj, hogy nem tudunk rágni, annyira rohanunk, hogy nem figyelünk rá eléggé, egy falatot legalább negyvenszer-ötvenszer meg kell rágni. Én megadom neki a módját, így eszem, így tanultam a polgáriban.Rágjuk meg, mert a nyálunkkal összekeveredik, a nyálunk fertőtlenít, az emésztés ott indul a szánkon belül, sőt orvosok ajánlják, hogy aki gyorsan eszik, üljön olyan mellé, aki lassan eszik és tanulja el tőle.És orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogyha valaki ötvenszer-hatvanszor megrág egy falatot, a gyomra még nincs tele, csak úgy háromnegyedik, de már úgy érzi, hogy kipukkad. És akkor nem rakódik le a felesleg, nem lesz súlyfelesleg.Itt indul az emésztés, és ezután jön a máj, a koleszterin és elindul az egész folyamat.

Emésztés után az májunkkal foglalkozunk. A májösszefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ami nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. (Azt mondják, hogy a jó koleszterin 0-5,2-ig lehet, így van a laborleletben. Hát, ha 0 is lehet, akkor szerintem az 5,2 nagyon sok. Nagyon érdekes, a gyógynövény napon a MTV 1 volt nálam, és csináltak egy riportot. Az operatőr mondja, hogy volt egy régészeti feltáráson itt Magyarországon felvételeket készíteni nyilván, amelyikbe egy 4 ezer éves női csontvázat ástak ki egy régi sírból. Megállapították, hogy száz éven túl élt, ugyebár a mai vizsgálatoknak ez nem jelent gondot, és azt is megállapították, hogy 3 volt a koleszterinje. Hogy ezt honnan tudták, az nem tudom, ő ezt mondta.Én is ezt tartom normálisnak, 3-4 között legyen a koleszterin.

A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban az érfalak rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el. Úgy hívják, hogy tyúkhúr.Mediterrán növény. A tyúkhúrnak a teája, ami nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Le lehet vinni 3-4 közé és ott lehet tartani. Korlátlanul iható és ehető. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Ha salátát csinál, akkor szedjen, akinek kertje van egy kis tyúkhúrt és tegyenek bele egy ilyen maroknyi tyúkhúrt. Ki se lehet irtani, még a hó alól is ki lehet ásni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy tízszer annyi a C-vitamin tartalma, mint a citromnak, de csak zölden. Érdemes használni.

Nagyon érdekes Bükkábrányban voltam, egy fiatalember jött el, - 35 év körüli, november első felében volt vérvizsgálaton. Nézték a koleszterinjét - 20 volt a jó koleszterin és 6 a triglicerid. Ez borzasztó sok. Ő azt mondta, hogy nem fogad el gyógyszert, próbáljuk meg. Két hétig minden nap két csésze tyúkhúrteát itattam vele, aztán január végén kellett visszamenni kontrollra, és utána pedig napi egy csészével ivott. Mikor visszament, január elején jött, 6 volt a koleszterin és 2 a triglicerid. Majdnem normálisra visszavitte a tyúkhúr.

Ha már a C vitaminnál tartunk, a C-vitamin tablettánál az aszkorbinsav a tömegének a 7%-át jelenti, tehát egy tablettába 7%-nyi az aszkorbinsav, a többi vivőanyag.A növényekben sokkal több a C-vitamin, 70% is van. Érdemesebb növényben frissen használni a C vitamint a védekezőképességünkre.

A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. A veronikafű amellett, hogy az agyi ereket tisztán tartja és tágítja, amellett a koleszterintermelésünkre is nagyon jó hatással van. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendégkönyv

    VENDÉGKÖNYV

 

 
Gyuri bácsi javaslatai
 
kereső
Egyéni keresés
 
Bannercsere

 

    //gportal.hu/portal/nagyonhasznos/ 

 
Óra2
 
Orvos-természetgyógyász
 
Érdekességek
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.